|
A Nógrád Megyei Esélyegyenlőségi Koordinációs Iroda
szervezésében immár harmadik alkalommal nyitották meg tegnap az esélyegyenlőségi
hetet. Az első napot a zagyvapálfalvai Menedékház hivatalos átadása
indította – közismert nevén „faposta” –, amely helyet és otthont biztosít a
szórakozni, kikapcsolódni vágyók számára.
A közösségi házat Székyné dr. Sztrémi Melinda, a
város polgármestere avatta fel köszöntő szavaival. Beszédében elmondta: apró, de
fontos lépés ez Zagyvapálfalva életében, hiszen a városrész lakói számára lesz
egy olyan közösségi tér, ahol össze tudnak jönni fiatalok, idősek, civil
szervezetek képviselői, valamint különböző szakmák gyakorlói egyaránt. Olyan
többfunkciós helyiség ez, amelyet jól tudnak majd hasznosítani az emberek.
A város első embere köszönetet mondott Szabó Péternek,
a körzet önkormányzati képviselőjének és egyben az Esélyek Háza vezetőjének,
dr. Juhász Tibor alpolgármesternek, illetve Szekeres Géza
képviselőnek, akik példás összefogása nagyban segítette a közösségi ház
megvalósítását.
A bemutatkozás napján átadták a helyiségben kialakított
könyvtárat is, ahol egy fotókiállítást is megtekinthettek a látogatók. Délután
rendhagyó magyarórán vehettek részt a siket gyermekek: multimédiás előadáson
ismerhették meg a híres magyarokat, sportolókat, zenészeket, politikusokat.
Szabó Péter a tudásesély fontosságáról beszélt: mindenki
számára csak a tudás jelenthet esélyt az életben. A gyermekek körében kivétel
nélkül nagy sikert arat az effajta tanítás, hiszen mindig akad olyan apróság,
aki felismeri a képeken látható nagy egyéniségeket. Így egymástól könnyen
tanulhatnak, sikerélménnyel, tudással gazdagodhatnak
Forrás: Nógrád Online |