|
2007. szeptember 1. szombat.
A Nógrád Megyei Hírlapban megjelent
cikk megtekinthető:
itt
A résztvevők száma évről évre
emelkedik, idén közel kétezer látogató kereste fel a
települést. A rendezvényt Nagy György, a község
polgármestere nyitotta meg, majd szentmisén vettek részt
az egybegyűltek.
Ezt követően vette kezdetét a főzőverseny, amellyel egy
régi mondát elevenítenek fel: valaha egy szegény vándor,
mivel senki sem vendégelte meg a faluban, elhatározta,
hogy kőlevest főz. A kíváncsi lakók körülállták és
készségesen adtak az ételhez sót, zsírt, káposztát és
kolbászt. Végül a legény megette az ízletes levest, a
követ pedig eltette arra az esetre, ha újból olyan
helyre ér, ahol senki sem kínálja meg a szegény vándort.
Ma már nem kerül a kő az ételbe (amihez az önkormányzat
biztosítja a vizet, a tüzelőanyagot, az evőeszközt és
természetesen a követ), elegendő ha a bogrács köré
teszik azt a versenyzők – mondta el a polgármester.
Idén közel negyven csapat versengett egymással az üstök
mellett, s mindenki a mások főztjét pontozta. Így dőlt
el, hogy kié a fődíj és a vigaszdíj, ami egy serleg volt
és egy molnárkalács-sütő vas, amelybe a polgármester
véste bele a helyezést. Orbán Mihály helyi plébános
megszentelte a leveseket és a résztvevőket.
Akik nem vettek részt a főzőversenyben, tizenegy
kilométeres túrát tehettek a Kis-kőhöz, ahol egy
kilencméteres mesterséges barlangot kerestek fel. A nap
folyamán vetélkedőkön is részt vehettek a jelenlévők:
kőhajításban, gerelyvetésben és kötélhúzásban mérhették
össze tudásukat. Motoroskaszkadőr-bemutatót lát- hattak
a falu utcáin és a sárkányrepülést is kipróbálhatták az
érdeklődők.
Amint leszállt az este, hatalmas tábortüzet gyújtottak,
amely körül énekeltek, beszélgettek a résztvevők. A
rendezvényt nosztalgiadiszkó és élőzene zárta.
Megint itt vagyunk.
Amíg kész nem lesz, itt is maradunk.
Készül a köret.
Mindent meg kell kóstolni. Ebben is van Guargumi?
Az idei kövek, mintha kisebbek lennének!
Volt aki nem főzött, szárnyalt!
Ennyire vagyok a győzelemtől!
A kőleves
története.
No, enni már lehet.
Siess már azzal a vassal!
Mindenki tudja a dolgát?
Egyre többen jönnek.
A fesztivál madártávlatból.
Pihenni is kell.
Mikorra fogunk végezni?
Húúúú, de magasan vagyok!
Megáldom a főzőhelyeket.
Isten szeretete legyen veletek.
A főzőmesterek.
Készül a baltáskatlan pörköltje is.
No, így kell ezt csinálni.
mi a kő...
Látod, évről évre többen vannak.
Egyet anya kedvéért.
Honnan jöttetek, Baranyából?
Műsor a javából.
Több száz ember volt kíváncsi a programra.
A zene pedig királyi.
Bózvári Józsefet - az egyik szervezőt - Nagy György Polgármester
Úr
Szilaspogony díszpolgárává avatta.
A majdnem győztes pedig ...
A vigasz díjas.
A megérdemelten győztes!
Kő story:
www.tarjanikepek.hu
A
KŐLEVES
Egyszer régen egy szegény falusi legény elhatározta, hogy
vándorolni indul. Ment, mendegélt napokon át, míg egyszer csak
nagyon megéhezett. Mivel tarisznyájában már nem talált egy
morzsányit sem a hazai cipóból, elhatározta, hogy betér a közeli
faluba, majd csak akad valaki, aki megkínálja egy kis meleg
étellel. Csakhogy ebben a faluban csupa szegény ember lakott.
- Ha
nem látnak vendégül sehol – mondotta a legény az utolsó ház
gazdájának –, majd főzök magamnak kőlevest.
Elcsodálkozott ezen a gazda, és csakhamar híre terjedt, hogy a
messziről jött vándor kőlevest akar főzni. A nagy csodára
nevetve futottak össze az emberek. A szegény vándorlegény
kivette tarisznyájából a fazekát, megtöltötte vízzel, és
beletette a követ.
-
Megengedné valaki, hogy a fazekat rátegyem a tűzhelyére?
Persze, hogy megengedték, mert nagyon kíváncsiak voltak, mivel
kőlevesről még egyikük sem hallott. Amint a víz forrni kezdett,
így szólt a vándor:
-
Egy kanál zsírral micsoda pompás illata lenne!
Hoztak neki zsírt három kanállal is. Minthogy a víz már javában
forrt, egyre türelmetlenebbül várta a falu népe, hogy mi lesz. A
legény megkóstolta a levest, és így szólt:
-
Pompás, csak egy kicsit sótlan. Jó volna egy kevéske só!
Hoztak sót több marékkal. A legény megkavarta a levest, és újból
megízlelte.
- Ha
most egy kevés káposzta is volna benne, nincs ember, aki meg ne
nyalná mind a tíz ujját utána!
Erre
az egyik asszony beszaladt a veteményes kertbe és három nagy fej
káposztát hozott. A vándor megtisztította, és beleszelte a
párolgó levesbe. A víz csak egyre forrt. A leves már majdnem
elkészült, mikor a vendég váratlanul ismét megszólalt:
- Ha
még egy falat kolbásszal is megörvendeztetnének, akkor igazán
fölséges lenne a leves!
Hárman is hoztak neki egy-egy darab kolbászt, sőt volt, aki egy
jókora kenyeret is hozott.
A
legény bedobta a kolbászdarabokat a vízbe, és csakhamar
elkészült a leves. Akkor levette a tűzről, tarisznyájából
kanalat horgászott elő, leült, és jóízűen falatozni kezdett.
Közben nagyokat harapott a kenyérből. Olyan jóízűen falatozott,
hogy csakhamar kiürült a fazék, csak a kő maradt az alján.
A
falubeliek, akik szájtátva álltak körülötte, szinte egyszerre
kérdezték:
-
Hát a kővel mi lesz?
- A
kővel? Azt megmosom és elteszem máskorra, mikor újból olyan
helyre érkezem, ahol semmivel sem kínálják meg a fáradt, szegény
vándort.
|
